A mi történetünk
Szenior zárt színjátszó csoport és nyilvános bemutató a Hatásszünet Műhely szervezésében június 6-7.-én, illetve júliusi részpróbákkal, főpróbahéttel és bemutatóval
Önnek való?
Mi várható: intenzív hétvége, részpróbák, főpróbahét, solymári bemutató
Kinek ajánljuk: akik minimum 4 alkalmat már voltak a Hatásszünet szenior színjátszó nyitott műhelyén
Korosztály: 60 év fölött
Dátum: 2024. június 6. - 7. alapozó két nap a Hatásszünet próbatermében
Július 29.-30.-31. főpróbahét Pesten, majd Solymáron
Augusztus 1. solymári bemutató
Igény szerint - és ha van rá közönség - plusz előadásokat is szervezhetünk
Csináljon velünk színházat!
Ezzel a folyamattal a nyitott műhelyen felmerült igényekre szeretnénk választ nyújtani. Aki a közös játék vidám pillanatain túl egy elmélyültebb, komplexebb munkafolyamatot is kipróbálna, a végén egy nyilvános bemutatóval, azt szívesen látjuk ebben a projektben.
Mire lehet számítani?
Egy 2 napos intenzív nappal indítunk június 6-án és 7-én. Ebben a két napban 10:00-tól 18:00-ig dolgoznánk a Hatásszünet Műhely próbatermében. Ebben a két napban egy megadott témára vagy irodalmi alapanyagra fogunk improvizációkat készíteni. A téma, amire improvizálunk, a jelentkezők összetételétől függ. Rátok szeretnék kitalálni egy előadást.
Az improvizációk után elkészül egy, ezekre épülő szöveganyag, amiket minél hamarabb meg fogok írni. Júliusig szünet, addig a kiosztott jeleneteket kellene megtanulni.
Júliusban egyeztetés szerint lesznek összehívva a színészek, elsősorban a hétfői, a keddi, a szerdai és a csütürtöki napokon. Mindenki csak a kiírt részpróbákira jön, nem kell itt lennie egész nap. A próbák a hétfői, a keddi és a csütörtöki szenior nyitott műhely időpontokat nem érintik, a szokott időpontokban a nyitott műhely ugyanúgy folyik tovább.
Július 29. Főpróba nap – Budapest. Itt mindenki a pest próbateremben próbál 10:00-18:00-ig.
Július 31. Főpróba nap. Itt már Solymáron próbálunk az Orfeumban 10:00-18:00-ig.
Augusztus 1. előadásnap. Itt délelőtt még próbálunk és este héttől bemutatjuk az előadást.
Augusztusban, ha a csapat is úgy gondolja és a nézők felől is van érdeklődés, betehetünk még plusz előadás napokat.
Mit adhat önnek ez a próbafolyamat?
Egy kész előadást
Premier, színpad, lámpák, közönség... ami csak kell...
Színpadi eszközök
Beszédtechnikai gyakorlatok, közös bemelegítések és színészi próbák biztosítják, hogy egyre rutinosabban és otthonosabban érezze magát, és ez a színpadon is érzékelhetővé váljon.
A próbafolyamat vezetője

Ilyés Lénárd -Leó színész, rendező, író, drámatanár
2006-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán magyar nyelv- és irodalom tanárként, illetve ugyanebben az évben szerzett a Szegedi Nemzeti Színház stúdiójában színész képesítést.
Ezután 10 évet dolgozott színészként, rendezőként és kisebb fesztiválok szervezőjeként. Az évek során gyökeresen összefonódott benne a színház és a pedagógia fogalma. Idővel a hagyományos előadások mellett úgynevezett közösségi előadásokat is létrehozott, a leghíresebb ilyen esemény a vezénylete alatt egy felolvasószínházi sorozat, az Okuláré Projekt, ahol korábbi színháznézőkből verbuvált önkéntes színészek éveken keresztül olvastak fel 15 városban ugyanabban az időben frissen megírt kortárs egyfelvonásosokat.
A Traktor Works Színházi Tréningfesztivál és Metro Works Színházi Szabadiskola alapítója.illetve a Hatásszünet Műhely színházi nevelője.
Folyamatosan tart tréningeket és drámafoglalkozásokat. 5 évig a Fészek Waldorf Gimnáziumban tanított drámatanárként, jelenleg szabadúszó színészként és rendezőként dolgozik, illetve az Amargant Színházi Műhely színjátszó részlegében, a Hatásszünet Műhelyben tart szakköröket a gyerek, az ifjúsági és a szenior korosztály számára.
Amit az ár fejében biztosítunk
- Próbáld ki, milyen részt venni egy előadás próbafolyamatában!
- Improvizálj!
- Beszédtechnikázz!
- Sajátíts el új színészi technikákat!
- Tapasztald meg, milyen színpadon játszani!
Időpontok:
2024. június 5-6. alapozó 2 nap a Hatásszünet Műhely próbatermében
2024. július 1. – 25. Részpróbák ráérések szerint egyeztetve elsősorban hétfőtől péntekig
Július 29. – 30 . főpróbahét Budapesten
Július 31. főpróbanap Solymáron
Augusztus 1. 19:00 solymári bemutató
A pesti próbák helyszíne:
A Hatásszünet Műhely és az Amargant Színházi Műhely különbejáratú, 52 négyzetméteres próbatermében az Aradi utca 62. szám alatt.
A főpróba és az előadás helyszíne
A Fészek Waldorf Iskola és Gimnázium pajtaszínházában. A nézőtér 150 fő befogadására alkalmas.
A helyszín solymári elhelyezkedése ellenére központi helyen van. A Nyugati pályaudvarról 20 perces vonatút vezet oda, onnan még 7 perc séta.
A próbafolyamat díja:
65 000 Ft
Amit ezért cserébe biztosítunk: - A két napos intenzív hétvégi műhely biztosítása
- Dramaturgiai és esetlegesen írói munka.
- Egyeztetési, szervezői és rendezői munkák a próbák alatt és a premierrel záruló főpróbahéten.
- Minden jelenetet elpróbálunk a főpróba előtt minimum kétszer.
- A próbaterem teljes használata a próbák alatt.
- Biztosítjuk a Pajtaszínházat és kifizetjük a bérleti díját.
- Megszervezzük az előadást és online felületet is készítünk a jegyvásárlásra.
- Kapcsolatot tartunk a nézőkkel, válaszolunk a felmerülő kérdésekre.
A meghatározott ár egy kedvezményes ár, aminél többe kerülne a folyamat, a kimaradó részt az előadás jegyárainak bevételéből tudjuk kigazdálkodni.
A nézők az önök ismerőseiből, barátaiból, rokonaiból kerülnének majd ki.
Egy néző jegyének ára az előadáson (felnőtt/nyugdíjas):
3500 Ft / 2500 Ft
GYIK
Gyakran ismételt kérdések
Nem baj, ha nem állt még színpadon. Viszont kell, hogy legyen önben elszántság, nyitott kell, hogy legyen a színészi gyakorlatokra az improvizációtól a beszédtechnikáig. Ne legyen gond, ha egy gyakorlatot a fejlesztés érdekében többször ismétlünk (pl. beszédtechnika), és persze legyen készen előzetesen darabot olvasni és a próbafolyamat alatt szöveget tanulni.
Igen, ebben a folyamatban a szövegtanulás fontos része a folyamatnak. Cserébe legtöbbször lesznek sorstársai, akik hasonló cipőben vannak, hisz ők is szerepelnek az adott jelenetben. Közösen könnyebb lesz, meg fogják tudni tanulni. Igazodni fogunk az önök ritmusához. . És a lehetőségekhez képest rajta leszünk azon is, hogy mindenkinek viszonylag kevés szöveget kelljen megtanulnia.
A Hatásszünet Műhely pesti központja és további elérhetőségek
+00 36 20 969 5849
1068 Budapest, Aradi utca 62.
hatasszunet.muhely@gmail.com
Amit az ár fejében biztosítunk
- Próbáld ki, milyen részt venni egy előadás próbafolyamatában!
- Improvizálj!
- Beszédtechnikázz!
- Sajátíts el új színészi technikákat!
- Tapasztald meg, milyen színpadon játszani!
Időpontok:
2024. június 5-6. alapozó 2 nap a Hatásszünet Műhely próbatermében
2024. július 1. – 25. Részpróbák ráérések szerint egyeztetve elsősorban hétfőtől péntekig
Július 29. – 30 . főpróbahét Budapesten
Július 31. főpróbanap Solymáron
Augusztus 1. 19:00 solymári bemutató
A pesti próbák helyszíne:
A Hatásszünet Műhely és az Amargant Színházi Műhely különbejáratú, 52 négyzetméteres próbatermében az Aradi utca 62. szám alatt.
A főpróba és az előadás helyszíne
A Fészek Waldorf Iskola és Gimnázium pajtaszínházában. A nézőtér 150 fő befogadására alkalmas.
A helyszín solymári elhelyezkedése ellenére központi helyen van. A Nyugati pályaudvarról 20 perces vonatút vezet oda, onnan még 7 perc séta.